Aki ismeri Perecest, tudja, hogy nagyjából semmi - csak az azt következő évtizedekben kezdett kiépülni a nagyiparhoz kötődő bányatelep, hogy a II-es számú Katonai Felmérésnek nevezett térképészeti akció a 19. század közepén lezajlott.

Az alábbi linken található weboldalon egész Magyarország (a mainál tágabb határokkal) megtekinthető, az ország területének bármely pontja, a Google-térképhez hasonlóan, nagyíthatóan, kereshetően. Sőt, a modern térkép is ott van rendre a régi kép mellett, hogy egyrészt könnyítse a kutatást, másrészt megfelelő kontrasztként szolgáljon - ilyen volt, ilyen lett!

Miskolc-Perecest természetesen rögtön kikerestük,és íme, így fest a találat: alul a régi kép. Rajta lényegében - hegyeken, dombokon, valamint egy patak vonalán kívül - semmi.

Előző bejegyzésünkből kiderült, szerepelt táborunk a Miskolc Városi TV műsorában. A forgatás utáni délelőttön aztán tényleg ott voltunk a tévében: meglátogattuk csapatostul a televíziót is magában foglaló Mikom (önkormányzati médiacég) székhelyét. A Hunyadi utcai irodaépületben Molnár Péter főszerkesztő időt és fáradságot nem kímélve kalauzolta végig a népes - és hangos - diákcsoportot a komplexum minden zegét-zugán. A Minap hetilap és hírportál szerkesztőségétől a tévések szobáján át a legizgalmasabb részig, a stúdiókig és rendezői helyiségig. (Menet közben az arra fogékonyak a szerverhelyiségbe is betekinthettek, valamint a cég ezzel kapcsolatos informatikai "titkaiba" is.)

Néhány fotóval próbáljuk illusztrálni az élményt, amit a médiás és filmes csoport a Kishunyad utcában átélhetett ezen a pénteken.

Kétszeresen is - forgatott a tábor egyik utolsó délutánján a Miskolc Városi Televízió, másrészt a diákok két csoportja is ellátogatott egy délelőttön a Mikom, azaz az önkormányzati médiacég irodaházába, stúdióba, szerkesztőségébe.

Az előbbi eseményről számolt be a VTV július 27-i adásában. A Híradó műsora megtekinthető a neten (minap.hu) is, ahol az alábbi ismertető szöveg vezette fel:

"Hétfőtől szombatig tartott a Perecesi Tündérkert elnevezésű tábor a városrészben. A program során - miskolci civil szervezetek jóvoltából - körülbelül két tucat iskolásnak tartottak helyismereti foglalkozásokat napközis rendszerben úgy, hogy a diákok a média eszközeit is felhasználták."

(Youtube-link, ha nem működne a beágyazás)

Fintor István (52) Pereces szülötte, őt választottuk interjúalanyul mint helybeli. Beszélgetőtársammal hamar tegeződtünk, az egyszerűség kedvéért. Az ő engedélyével az interjú szövegét az én és Károly jegyzetei alapján, a kérdéseket átszerkesztve közlöm. – Rebeka

- Kit tisztelhetünk benned?

- Bányásznyugdíjas voltam, most már bányászjárulékos. Lyukóbányán, a szénbányában dolgoztam. A bezárás előtt mentem nyugdíjba. Dolgoztam még autópályán, valamint metróépítésnél is.

- A budapesti négyes metró?

- Az. Amit én csináltam rajta, az kész lett! A vágathajtásnál dolgoztam. Alagúthajtás, ha így jobban érthető. A bányász-emlékparkban, ott van kiállítva egy hasonló vágathajtó gép. Olyanon dolgoztam.

- Hogy működik egy ilyen berendezés?

- Ezzel a géppel csináljuk a bányában az úgynevezett jövesztést. Az alagút végénél áll, ez viszi tovább az alagutat. Alul kezdi marni a réselést, majd egyre följebb megy. Amikor kész van, akkor teszik föl a bányászok azt a fém támaszt, ami szintén ott van kiállítva az emlékparkban. Először a tetejét, a "kalapot" teszik fel, utána a két oldalát, legvégül az alját. Így halad a vágat. Ötven centiméterenként van egy ilyen támasztás. Mint régen a fából való. A jövesztés pedig aszerint halad, hogy mi a célja a vágatnak.
Háromféle vágat lehet: a frontindító vágat, ami megy a szénnel. Ez akármilyen alakú lehet, hiszen ha itt megy egy szénréteg, itt pedig van egy vetődés, ami a szenet felemeli, akkor a frontindító vágat megy utána. A főszállító vágat pedig nem követi a szenet, nem is követheti, hiszen A-ból B-be a lehető legrövidebb úton kell haladnia. A harmadik fajta, a mozdonyvágat pedig szintén egyenes, de nem lehet egy bizonyos szögnél meredekebb, hogy a mozdony tudjon rajta menni.

- Hány évet dolgoztál a bányában?

- Huszonkilenc évet. Ebből 25-öt Lyukóbányán.

 - Hogyan kapcsolódik mégis az életed Pereceshez?

- Itt születtem. Az az épület, ami ma a családsegítő, vagyis a szociális gondozó, az akkor szülőotthon volt. Volt itt minden: vegyesbolt, mozi - szó szerint minden. Ma már ezek nagyrészt nincsenek meg sajnos. "Miskolc 2 Pereces" volt a címzése, annyira fontos helynek számított. Minden a bánya körül forgott, olyan gúnyneve is lett a településnek, hogy „Csákányváros”. Sőt, annak idején itt volt az egész megyei szénbányászatnak a fellegvára. Ismeritek bizonyára azt az épületet, ami ma az APEH székháza Miskolcon. Az azelőtt a szénbányászat megyei székhelye volt. De még mielőtt odaköltözött volna, itt volt a központ Perecesen. Egész Borsod-Abaúj-Zemplén megyéé!
Nagyapám munkásőr volt, mentünk néha hozzá, és ő őrizte azt az épületet, ami akkor a székhely volt. Ott tároltás ugyanis az egész megyének a robbanószerét, a paxitot, és a hozzávaló gyutacsokat. Azt őrizte nagyapám géppuskával. Akkoriban ugyanis annak a gépnek, amin én később dolgoztam, még gyerekcipőben járt a fejlesztése, és ezért robbantással jövesztettek. Különböző erősségű robbanószereket és gyutacsokat – mindnek megvolt a maga színe, ez jelezte az erejét – tettek az alagút végén a falba. Robbantottak, így haladt az alagút. Azután ennek a módszernek a helyébe jött a vágathajó gép.
Visszatérvén Pereceshez, akkoriban a fiammal bejártuk a városi gimnáziumokat, de ilyen jót, mint az itteni szakképző iskola, ami fent van a Debreczeni Márton téren, sehol nem találtunk. Vetekedett a belvárosi jó iskolákkal. A fiam amint belépett, megszerette. Itt tanult.

 - Mesélnél egy keveset a te tanulmányaidról is?

- Itt tanultam én is, a 104. sz. szakmunkásképzőben. Erősáramú berendezés szerelő a szakmám. Először a kohászathoz kerültem: Budapesten, Dunaújvárosban, Miskolcon dolgoztam...

- Hogyan jöttél ismét vissza Perecesre?

- Megismerkedtem a feleségemmel. Akkoriban korábban, fiatalabban házasodtak az emberek. Megnősültem, és én sem akartam már többet tekeregni a nagyvilágban. Akkor határoztam el, hogy ideköltözünk. Tudniillik nekem a dédapám, a nagyapám, az apám is bányász volt, mégis, majdhogynem protekció kellett, hogy a bányába bekerüljek. 23 évesen kezdtem építkezni. De a bánya iszonyú kemény volt, eleinte nem bírtam, folyton meg akartam szökni innen. Ám jött a katonai szerződés, ami azt jelentette, hogy 7 évet a bányában dolgozom, és cserébe csak 6 hónapig vagyok katona. Mellette a lakásszerződés, ami azt jelentette, hogy további 3 év bányamunkáért vagy biztosít a bánya egy lakást az Avason, vagy ad 100 000 forint vissza nem térítendő kölcsönt. Ez utóbbit választottam.
Itt vettem telket, Perecesen. Emellé lehetett fölvenni az államtól 300 000 forint hitelt. Ebből építettem a házat. Tehát megkötött engem a bánya. Sokan voltunk így fiatalok. De vállaltuk ezeket. Megcsináltuk. Jártam technikumba is, hogy jobban beletanuljak. Kitartottam, és lassan jöttek az eredmények. Először villanyszerelő voltam, majd segédvájár, vájár, aknász, főaknász. Voltak jobb és rosszabb napok is. A családomat viszont mindig el tudtam tartani. Otthon lehetett mindenki. Most, sajnos, azt látom, hogy ez egyre nehezebb. A fiam járt még a föld alatt, most 29 éves, és veszélyes anyagot szállít kamionon. Mondjuk, mindig is az volt az álma, hogy autót vezethessen...

- Mit gondolsz, lehet még itt Perecesen újra bányászat?

- Nem akarok illúziókat kergetni. Dédapámtól fogva mindenki bányász volt a családban: velem lett vége. Szeptemberben lejárt az 5000 műszakom, ami után egy bányász nyugdíjba mehet. A bánya novemberben zárt be. Akinek nem volt meg ez, az Márkus-hegyre ment utána, csak ott van még bánya. Ha valaha lesz még bányászat, akkor az inkább Dubicsány, ott ugyanis ígéretesek voltak a feltárások. De a bányászat nagyon nehéz. Nem ajánlanám nyugodt szívvel senki fiatalnak, akármilyen lelkes. A szél, a víz sokkal könnyebb energiaforrás. Lányommal szoktunk utazni, látjuk, hogy Ausztriában, Németországban mennyi a szélkerék.

 - Mit lehet akkor Pereces értékeiből megőrizni, hogyha minden ennyire a bányához kötődött?

- A hagyományokat. Mi az iskolában is mindig „Jó szerencsét!”-tel köszöntünk, máig így köszöntjük egymást, osztálytársak, kollégák. De a Perecesi Bányász Napok is, ha lehet ilyet mondani, ma még nagyobbnak számítanak, mint annak idején. Mert ma már csak emlék minden. Sok dilemma forrása ez. Itt van például ez az épület: Évike (Németh Éva BKE-vezető - a szerk.) kezdeményezte, egy külföldi rábólintott, így jöhetett létre a Bányász Kulturális Egyesület. Nehéz megőrizni a hagyományokat, de ez az egyetlen út. A ti munkátok is nagyon fontos ebben!

Ingatlanügynöknek avagy turisztikai marketingesnek képzelte magát Eliza és Károly, akik az alábbi reklámszlogeneket, illetve plakátokat készítették, hogy - legalábbis az ötletelés szintjén - ilymódon csábítsanak reménybeli lakókat és kirándulókat a környékre.

Ez a kép Miskolc-Perecesen készült egy fűzfával együtt, amikor kedden - én, Evelin - tündérnyomokat kerestem ezen a misztikus településen.

Perecesen egy fűzfát fotóztam és észrevettem, hogy ennek a növénynek "arca" van.

Igen, egy nagyszerű arca!

Felül jobb és bal oldalt szemei láthatók, középen az orra nem látszik annyira. Szája árnyékban.

De nézzük a másik képet is:

Szerintem ez egy fejjel lefelé levő traktor beásva a földbe! Mikor a tündérek kertjét le akarta nyírni ez a traktor, a tündérek nem örültek és megbüntették.

De lehet, hogy ez régebben egy medence vagy tenger volt, ezek pedig úszógumik. Segítettek a tündéreknek, hogy ne süllyedjenek el úszás közben, mert a tündérek a vizes szárnnyal köztudomásúlag nem repülhetnek. Később a tenger kiszáradt, a gumik pedig a földben ragadtak.

Mindenki járjon nyitott szemmel, mert sok tündéri dolog van Miskolcon, másfelé, a többi városrészben is!

Kedden tündérek nyomait kerestük a blogos csoporttal. A feladatunk az volt, hogy olyan képeket készítsünk, amiben különleges "lényeket" vehetünk észre. A legtöbb képen a fényjáték dominál. Sok fotót készítettünk aznap, abból párat most megmutatunk nektek.

Ezen a képen mi a fa felett található fényes körre azt mondtuk, hogy olyan mintha az Anyatündér jelenne meg a kora délelőtti órákban, hogy a tündéreket munkára hívja.

A középen lévő világosság egy emberi fejet ad vissza. Mi úgy gondoljuk, hogy ebben az érdekes jelenség megformázásában a tündérek keze is benne volt.

Kísértetváros...

Vállalt célkitűzésünknek megfelelően tündérnyomokat keresni indultunk ezen a fülledt nyári napon Perecesen... Végül egész mást találtunk.

Ahova csak néztünk, amerre csak kattintottunk fényképezőgépeinkkel, mindenhol nyulakat láttunk! Nyuszikat, aranyos kétfülű állatkákat. Avagy ijesztő, félelmetes vérnyulakat?! Ezt döntse el az alábbi fotósorozat láttán a kedves olvasó.

(De az sem sem kizárt, hogy a néhai bányatelepen a tündérek szándékosan rágcsálók alakját öltik magukra. Hogy megtévesszenek minket, jóhiszemű látogatókat.)

A végére a végső bizonyíték: a porban talált minta mutatja, hogy kísérteteink végül felvették a nyúlcipőt!

Első interjúnkat készítettük el ezen a szerdán: Laura és Ágota. Ketten kérdezgettük a környék jó ismerőjét, a tábor helyszínéül szolgáló BKE Közösségi Ház munkatársát.

Stankóczi Attilával beszélgettünk, akit életéről, pályafutásáról és egyéb dolgokról kérdeztünk, a perecesi Tündérkert projekt keretein belül.

Webtárna: Mesélnél nekünk Perecesről?

Stankóczi Attila: Pereces egy bányaváros. Több egykori bányaakna is található itt, mint például a Baross- és az Újakna. Az elsőnek említett bánya termelését az első világháború után csökkentették, míg a másikét 1942-ben le is állították. A városrészben régebben két iskola is üzemelt, most már viszont csak egy. Később, 1950-ben Miskolchoz csatolták, azóta is a városhoz tartozik.

WT: Mióta élsz itt?

SA: Ez egy érdekes történet. Nagyapámék révén kerültem ide, akiket Sényőről telepítettek be ide bányásznak. Én viszont Pesten születtem, és amikor édesapámat behívták katonának, édesanyámmal visszaköltöztünk Perecesre. Azóta is itt élek szüleimmel, pár házzal arrébb a közösségi háztól.

WT: Mi a foglalkozásod?

SA: Képzettségemet tekintve gépjármű-technikus vagyok, de nem ezzel foglalkozom, hanem a perecesi bányászegyesület kulturális szervezője vagyok, 2009 tavasza óta.

WT: Úgy tudjuk, sportolt is korábban, esetleg jelenleg is aktívan sportol?

SA: Jelenleg is hobbi szinten kerékpározom, régebben pedig 14 éven keresztül amatőr sportlövész voltam.

WT: Milyen eredményeket értél el ebben a sportágban?

SA: Ifjúsági országos bajnok, junior második és negyedik lettem, felnőtt mezőnyben viszont már nem indultam.